Megrendelés

BETON STÚDIÓ MEGRENDELŐ

Örömmel köszöntjük a Betonban!

Kérjük a bérléssel kapcsolatos az alább felsorolt foglalási feltételeket vegye figyelembe:

1. FOGLALÁS ÉS LEMONDÁS  Érvényes foglalás csak írásban (Megrendelőlapon, E-mailen) történhet, erről visszaigazolást küldünk. A nem írásos formában érkező megrendelések teljesítésében bekövetkező hibákért a Bérbeadót felelősség nem terheli. A műterem a foglalás előtti napon már nem lemondható, kérjük vegye figyelembe, hogy ebben az esetben a bérleti díj 100%-át számítjuk fel.

 A FELTÉTELES FOGLALÁST addig tudjuk tartani, amíg nincs más jelentkező ugyanerre az időpontra. Más érdeklődése esetén a megadott elérhetőségeken a feltételes Bérlőt rögtön értesítjük. Ha a Bérlő  a fix foglalás mellett dönt, akkor az értesítéstől számított két órán belül kérjük azt írásban visszaigazolni. Ha a Bérlő 4 óra elteltével sem elérhető, akkor a feltételeles foglalást töröljük.

A FIX FOGLALÁS NEM LEMONDHATÓ (Mivel a további jelentkezőket ilyenkor visszautasítjuk.)

2. A FOTÓMŰTERMEK ÓRADÍJASAK, ezek és az eszközök árlistáját és a fontosabb műtermi adatokat, ha még nem rendelkezik ilyennel, kérésre elküldjük. A megadott alap árak munkanapokon 8:00-tól 18:00 között érvényesek, minden más időpontban a listán feltűntetett felárak érvényesek. A forgatást megelőző napon történő díszlet építésre és a forgatást követő napon a bontás idejére, a műterem bérlet árból 40% kedvezményt adunk. A foglalás kezdete előtt 15 perccel már el lehet foglalni a stúdiót. A megrendelt órák kerülnek kiszámlázásra, abban az esetben is, ha a munka a tervezettnél kevesebb ideig tart. A következő munka előtt 1 óra rátartás van. Minden megkezdett óra kiszámlázásra kerül, amig üressé nem válnak a helyiségek a következő munkához.

A nagyműterem minimum 4 órára bérelhető!

3. FOLYAMATOS FÉNYÜ LÁMPÁK használatánál a mért, fogyasztott áram mennyiség kerül kiszámlázásra 180.-Ft/KWh + ÁFA  áron. Vakus fotózásnál  nem számolunk áramfogyasztást. A fűtés 22 C’-ig ingyenes.

4. INGATLAN HASZNÁLAT, HÁZIREND, TAKARÍTÁS Az ingatlant tiszta, rendes állapotban adjuk át és így is kérjük vissza. Ha a munka jellegéből, vagy más okból nagyobb takaríttatás szükséges, ennek költsége 25.000.- Ft+ÁFA. Rongálodás miatti helyreállítás költsége a bérlőt terheli. Tekintettel a kis létszámu fotós produkciókra 10 fő felhasználó az a határ, amely feletti létszámnál egyszeri 10.000.-Ft+ÁFA használati díjat számolunk fel a fokozottabb stúdióterhelés miatt: (parkoló, konyha, konyhagépek, mellékhelyiségek, stb.)

Az itthagyott szemetes zsákok elszállíttatása 1500.-Ft+ÁFA/100L-es zsák.

5. MARADANDÓ ÁTALAKÍTÁST pl. fúrást stb. az épületen végezni TILOS!

NORMÁL HASZNÁLATTÓL ELTÉRŐ IGÉNYT (Pl. festék használat, műhó, esőgép, vízhasználat stb.) kérjük előre jelezni.

6. TÜZ ÉS BALESETVÉDELMI SZABÁLYOK  betartatásáról a Bérlő köteles gondoskodni, a stúdió erre felelősséget vállalni nem tud. A műterem jellegéből adódó jellemző veszélyek: az áramütés, csúszás, létra, nagy magasság stb.

7. KISKORÚAK kizárólag folyamatos szülői, vagy a közvetítő ügynökség állandó felügyelete alatt tartózkodhatnak a stúdióban, ennek betartatása a Bérlő feladata, felelőssége.

8. BÉRLŐ TELJESKÖRŰ ANYAGI FELELŐSSÉGET vállal munkatársaiért a bérelt eszközökért és az ingatlanban okozott esetleges károkért.

9. A bérlés napján történő készpénzes fizetés esetén 10% kedvezményt adunk.

 

 

Tóth Tamás: +3630691-9200  Szabó Robi: +36309-70-51-70  Gerő András: +36309-412-642,

e-mail: info@fotostudio.hu

 

 

S T Ú D I Ó   M E G R E N D E L É S


Foglalás dátuma:
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Kérjük figyeljen rá, hogy MEGRENDELÉSE AKKOR VÁLIK ELFOGADOTTÁ HA ÍRÁSBAN VISSZIGAZOLTUK!!!
KÖSZÖNETTEL a Betonosok!